Projectlátogatás: (Egyházashetye) .pdf
Hagyományőrző nap Kemenesmihályfán 2011. augusztus 13-án
Hagyományőrző napra hívták Munkaszervezetünket a kemenesmihályfai szervezők. Délben közös ebéd várta a falu apraját nagyját, majd a szórakoztató programok vették kezdetüket. A színpadon elsőként a Flame Együttes és táncosai szórakoztatták a közönséget, majd a Lájk és a Sugarloaf Együttes vette át a mikrofont. Ez utóbbi zajos sikert aratott, számtalan közös fotó készült az énekesnővel és a zenekar tagjaival. Később a pápoci jazz-balettesek és a Kemenesmagasi citerazenekar szórakoztatta a közönséget, fellépett az Ungaresca Néptánc- és a Savaria Táncegyüttes. Az idősebb korosztályt egy kis retro muzsikával, és Rugli Gyula harmonikással próbáltak a szervezők táncra bírni. A szórakoztató programok mellett kirakodóvásár és helyi termék bemutató várta a gasztronómia szerelmeseit, diólekvárt, különféle mézeket, helyi borokat, kézzel készített sajtokat kínáltak a szervezők. A falunapi rendezvényt hajnalig tartó bál zárta, ahol a Ciao együttes szolgáltatta a talp alá valót.
Cságoly Szilvia
A Kissomlyón járt a Sághegy LEADER Egyesület vezetősége és Munkaszervezete 2011. július 13-án
A Sághegy LEADER Egyesület által lefedett térségben számos idegenforgalmi attrakció, természeti érték várja az idelátogatókat. Erdélyi János filmrendező idegenvezetésével most a Kissomlyót fedezte fel csapatunk, mely méltán híres szőlőjéről és boráról, valamint arról, hogy a tatárok elöl menekülő IV. Béla itt pihent meg egy rövid időre. Maga a község - Kissomlyó - az országos kék túra útvonalába esik, a hegy tetején áll a már említett Királykő, ahol Béla királyunk lovát itatta. Innen csodálatos kilátás nyílik a Ság-, a Sümegi-, illetve a Somló hegyre, de szép időben akár a Badacsonyig is elláthatunk. A Kissomlyó hegy lapos kúpja egy 4,5 millió éves vulkán kőbe zárt emléke. A Rába és a Marcal közötti síkságból szelíden kiemelkedő, szőlőtáblákkal borított domb tetején helyezkedik el a kráter, melyből évmilliókkal ezelőtt nagy robajjal sötét hamufelhő szállt fel, helyén később egy lávató keletkezett. A IXX. és a XX. században a kőbányászat vette át a természet erejének helyét, testvéréhez, a Ság-hegyhez hasonlóan több millió tonna követ termeltek ki a hegy gyomrából, melyből a környező települések épületeit húzták fel. Már a római korban rájöttek arra, hogy a vulkanikus talajnak köszönhetően kiváló bor készíthető a hegyre telepített szőlőfajtákból, manapság a sok apró pincében kóstolhatják meg az erre járók a hegy levét. Csapatunk a faluban találkozott, majd innen kapaszkodtunk fel a hegyre, ahol megnéztük a krátert, felmásztunk a Királykőhöz, és körbetekintettünk egészen a Somló hegyig. A kirándulás után Ambrus Lajos író invitált minket pincéjébe borkóstolóra, és egy jófajta pincepörköltre, mely Erdélyi János barátunk keze munkáját dícsérte.
Cságoly Szilvia
Falunappal egybekötött ÚMVP átadás Pápocon 2011. június 25-én
A programok délben kezdődtek a Pinceközben, ahol Horváth Tiborné köszöntötte a megjelenteket. Köszöntőbeszédében kifejtette, hogy az idei Falunap ÚMVP támogatással jöhetett létre, egyúttal megköszönte a Sághegy LEADER Egyesület közreműködését. Elmondta, hogy további örömhírrel szolgálhat a falu lakosságának, hiszen a kultúrház és a tűzoltószertár felújítására is sor kerülhet szintén uniós forrásból. Ünnepélyes pillanatoknak is tanúi lehetett a közönség, hiszen a polgármester asszony és Kovács Ferenc, a Megyei Közgyűlés elnöke együtt adta át ifj. Nováky Ernőnek, a Tűzoltó Egyesület elnökének a LEADER forrásból vásárolt eszközöket.
Délután kirakodóvásár, légvár, arcfestés, íjászat várta az érdeklődőket, valamint a tűzzománc készítést, és a népi kézműves holmikat is készíthettek a vállalkozó szelleműek. A közös ebéd után színes színpadi programok, és hajnalig tartó bál zárta a 2011-es Falunapot.
Cságoly Szilvia
Falunap, 2011. június 4. - Ostffyasszonyfán jártunk
Munkaszervezetünk meghívást kapott Ostffyasszonyfa polgármesterétől, Gecse Józseftől, hogy látogassunk el az idei Falunapra. Mint megtudtuk, az idei évben is számos színes és szórakoztató program várta a rendezvényre kilátogatókat. A programok reggel 8.30-kor kezdődtek a futballpályán, ahol kispályás labdarúgó torna várta a sportszerető közönséget. Délután történelmi játszóház, légvár, arc- és hennafestés, tereplövészet és a településen végigzakatoló kisvasút várta az érdeklődőket, valamint a Győri Széchenyi István Egyetem diákjai és oktatói által készített „ huper car napelemes autót" is kipróbálhatták a vállalkozó szelleműek. A színpadon a Celldömölki Soltis Lajos Színház „Vásári komédiák" című előadása nyitotta a műsort, majd az Energy-Dabaston Egyesület ostffyasszonyfai növendékeit, és a Sárvári Koncertfúvózenekart láthatta-hallgathatta a közönség. A szórakoztató programok szünetében a Vöröskeresztes asszonyok által főzött gulyást szolgálták fel a vendégeknek, eközben a Bátai Tambura Zenekar elevenítette fel a magyar cigány népzenei kultúra ma már ritkaságnak számító hagyományait. A báli hangulatot a Tapolcai Musical Színpad „ABBA SHOW"-ja alapozta meg, melyet csak fokozni tudott a Copacabana brazil tánc show. A falunapi rendezvényt hajnalig tartó bál zárta, ahol a Spontán együttes szolgáltatta a talp alá valót.
Cságoly Szilvia
utolsó frissítés: 2011.december 09.










