Lesz e tovább? Vidékfejlesztés 2020 után
Pályázat
Tisztelt Érdeklődő!
Megjelentek a 2017. évi Egyházi célú támogatási pályázatok
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő felhívja a jogosultak körét (egyházak, egyházi intézmények, nyilvántartásba vett belső egyházi jogi személyek és egyéb egyházi szervezetek), hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága támogatási felhívást tett közzé, melynek keretében egyedi támogatási igény nyújtható be az alábbi két előirányzat valamelyikére:
- egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatása
(EGYH-KCP-17); Igényelhető támogatás: min.150 ezer – max. 5 millió Ft
- egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása
(EGYH-EOR-17); Igényelhető támogatás: min. 1 millió Ft – max. 35 millió Ft
A támogatási kérelmek benyújtásának határideje: 2016. december 21.
A felhívás és mellékletei az alábbiakban elérhetőek:
Csatolmány: Felhívás pdf
Az EMVA Irányító Hatóságának közleménye szerint változik a projekt költségek elszámolhatósága
A Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett pályázati felhívások mentén, az előzetes helyszíni szemlét megelőzően végrehajtott beruházási, felújítási munkálatokat a támogatási kérelem benyújtást követő napon a támogatást igénylő a felhívás adott pontjában ismertetett korlátokkal megkezdheti.
Az MVH által lefolytatott, előzetes helyszíni szemlét megelőzően megkezdett felújítás vagy bővítés a projekt egészének megvalósítását és támogatásban részesíthetőségét nem érinti, ugyanakkor az így felmerült költségek a projekt részeként nem számolhatóak el.
SLE munkaszervezet
Aktuális pályázati információk:
1. A "Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" című felhívás (kódszáma: VP6-6.2.1-16) kapcsán a pályázatok beadásának kezdete nem fog változni. A felhívásban meghatározottaknak megfelelően fog megnyílni a pályázat.
2.A "Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése" című felhívás (kódszáma: VP6-7.2.1-7.4.1.2-16) a társadalmi vitát követően némi változtatásokkal újra visszakerült a minőségbiztosításra. A felhívás a tervek szerint november elején fog megjelenni (beadás kezdete január eleje).
Újabb vidékfejlesztési pályázatok jelennek meg ősszel
Az ősszel újabb pályázati dömping várható a Vidékfejlesztési programban, az év végéig mintegy 200 milliárd forint keretre jelennek meg kiírások - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításnak támogatása
Tisztelt Érdeklődő!
Megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításnak támogatására kiírt pályázati felhívás (kódszáma: VP6-6.2.1-16)
Módosult az EFOP-1.3.5-16 Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című felhívás.
Elérhetők az alábbi linken:
https://www.palyazat.gov.hu/efop-135-16-trsadalmi-szerepvllals-erstse-a-kzssgek-fejlesztsvel
SLE munkaszervezet
HFS szakmai értékelés és HACS elismerés
Tisztelt Tagság,
Tisztelt Érintettek!
A mai napon az Irányító Hatóságtól megérkezett a Helyi Fejlesztési Stratégia szakmai értékelése, valamint a Helyi Akciócsoport Irányító Hatósági jóváhagyását tartalmazó dokumentum. A Sághegy LEADER Egyesület a 2014-2020-as időszakban is változatlanul, az eddigi 58 településen folytatja a megkezdett vidékfejlesztési munkát.
A HFS alapján kiírásra kerülő LEADER célterületek alapjaiban már megtekinthetőek Egyesületünk honlapján a HFS 2014-2020 menüpontban, az aktuális pályázati rendszerről hamarosan tájékoztatást nyújtunk honlapunk, illetve a közösségi oldalunk segítségével!
SLE munkaszervezet
Csatolmányok:
Sághegy Leader Egyesület HFS szakmai értékelés (.pdf)
Saghegy elismerés 20160725 (.pdf)
Adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatása

Tisztelt Érdeklődő!
Pályázati lehetőség az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatására!
Csatolmány: Pályázati kiírás (.pdf)
SLE munkaszervezet
Vidékfejlesztési Program 2014-2020
Tisztelt Ügyfeleink!
Megjelent a „Vidékfejlesztési Program 2014-2020 – Kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségei” című útmutató, mely 2016. május 2-től hatályos. A kézikönyv magába foglalja az ezzel kapcsolatos kommunikáció valamennyi vizuális követelményét. Minden Vidékfejlesztési Programot érintő projekt esetében a VP KTK 2020 arculati előírásait kérik betartatni.










