Magyarországi Falumegújítási Díj 2017.
A Belügyminiszter meghirdeti a Magyarországi Falumegújítási Díj 2017. pályázatot, „átfogóan gondolkodni” mottóval.
Az idén már hetedik alkalommal kiírásra kerülő pályázattal a meghirdetők célja, hogy felkutassák, díjazzák és ezzel „reflektorfénybe állítsák“, azokat a települési közösségeket, amelyek kimagasló és példaszerű színvonalon végzik jövőbemutató fejlesztési munkájukat. A kiírók a példák bemutatásával, az információk cseréjével javítani kívánják a falumegújítást végző községek eredményeit, a jó példákkal el kívánják érni, hogy a falumegújítás mozgalommá szerveződjön.
A pályázat ezúttal is az „Európai Falumegújítási Díj” pályázati kiírás követelményein alapul, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség írt ki.
A magyarországi pályázatnak – a hazai falufejlesztési tevékenységek elismerése mellett – az is célja, hogy kiválassza azt a települést, amely a leginkább méltó módon képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen.
A pályázat mottója azt a tényt kívánja hangsúlyozni, hogy a döntéseknek és beavatkozásoknak messze ható következményei vannak. A falu- és vidékfejlesztés olyan kihívásokkal szembesül, melyek sem szűkös térbeli határok között, sem pedig szűklátókörű megoldásokkal nem válaszolhatóak meg.
Jelzés kíván lenni, hogy ideje a változó valóság talajára állni és kezdeményező fejlesztőkként előremutató, fenntartható folyamatokat beindítani, innovatív, kreatív beavatkozásokkal. Meg kívánja szólítani mindazokat, akiknek településük, térségük fejlődéséhez közük van, vegyenek részt a helyi eseményekben, működjenek közre távlatos ötletek megfogalmazásában.
A pályázatokat 2017. október 15-ig kell benyújtani.
Leader pályázatok
Tisztelt Egyesületi Tagok, / Tisztelt Érdeklődők!
Munkaszervezetünk augusztus 3-án részt vett egy munkamegbeszélésen Kecskeméten a Miniszterelnökségen, ahol a LEADER célterületek pályázati felhívásait egyeztettük az EMVA Stratégiai Főosztály munkatársaival. Most már szinte biztosan kijelenthető, hogy a Sághegy LEADER Egyesület pályázati felhívásai ez év október 31-ig megjelennek, majd ezután december 1-ével megnyílik az elektronikus felület, és beadhatóvá válnak a támogatási kérelmek, a korábban megismert 6 intézkedésre (3 vállalkozó, 2 civil, illetve 1 HH önkormányzati). Hamarosan tájékoztató fórumsorozatra várjuk az érdeklődőket, melyek időpontjáról honlapunkról és facebook oldalunkról tájékozódhatnak!
Amennyiben kérdések merülnének fel önökben az intézkedésekkel vagy a támogatási kérelmek beadásával kapcsolatban, állunk a kedves ügyfeleink rendelkezésére az ismert elérhetőségeken, vagy személyesen sárvári munkaszervezeti irodánkban!
SLE munkaszervezet
Valamennyi vidékfejlesztési pályázatot kiírták a határidőig
Valamennyi vidékfejlesztési pályázatot kiírták a határidőig, 68 pályázatot hirdettek meg összesen mintegy 1300 milliárd forint értékben március 31-ig – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén.
Kis Miklós Zsoltot és Kovács Zoltánt, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkárát a testület a Vidékfejlesztési program (Vp) aktuális helyzetéről hallgatta meg. Az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár kiemelte: 30 olyan pályázat van, amit véglegesen lezártak - vagy a forrásokra való hozzájutást, a pályázati lehetőséget felfüggesztették -, mintegy 823 milliárd forint meghirdetett keretösszeggel. A 68 pályázatból 29 van nyitva, mintegy 431 milliárd forintos keretösszeggel - tette hozzá.
Fórum
A Sághegy LEADER Egyesület 2017. május 23.-án (kedd) 15:00 órai kezdettel fórumot tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom!
A fórum helye: 9756 Ikervár József Attila út 85. (Művelődési Ház)
Tervezett napirend:
- A LEADER – Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósításaA felhívás kódszáma: VP6-19.3.1-17
- Vidékfejlesztési aktualitások
SLE munkaszervezet
Közgyűlés
Tisztelt Tagság,
következő Közgyűlésünkre 2017. május 23-án, 17 órakor kerül sor Ikerváron, melyre ezúttal tisztelettel meghívjuk! Részvételére feltétlenül számítunk!
SLE Munkaszervezet
XXI. Agrárexpo
Tisztelt Érdeklődő!
Tájékoztatásul küldöm a XXI. Pápai Agrárexpo meghívóját, információs anyagait, mely rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők!
- Pápai Agrárexpo honlapja: http://papaiagrarexpo.hu/
- Facebook elérhetősége: https://www.facebook.com/XXI-Pápai-Agrárexpo-1875431202704799/?fref=ts
SLE munkaszervezet
Beszámolók
Összefoglaló készült az új vidékfejlesztési pályázatokról
A kiírásra váró vidékfejlesztési pályázatokról készített összegfoglalót a Takarék Agrár Központ. Az elemzés szerint VP keret közel 94 százaléka már megtalálta a célját. A pályázatok elkészítéséhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is segítséget nyújt.
A Takarék Agrár Központ hangsúlyozza, a Vidékfejlesztési Program ebben az évben kifut, e hónap végéig az utolsó pályázatokat is kiírják – még 13-at –, ezért most kell a beruházásokat megalapozni! „Ehhez a soha nem látott mélységekben lévő kamatszint is erős motiváció” – jegyezték meg.
A központ összefoglalója szerint az 1296 milliárd forint – ami a VP kerete 2020-ig – közel 94 százaléka már megtalálta a célját. Eddig 53 pályázat keretében 1159 milliárd forintnyi pályázati forrást hirdettek meg. Ezekből 17 nyitott pályázat (241 milliárd Ft értékben), miközben még nem nyitottak meg 8 pályázatot (110 milliárd Ft értékben). Pályázati döntés azonban mindössze egy beruházási pályázat esetén született – több, mint 6 milliárd forint értékben –, és ez a „Trágyatároló építése” felhívás volt. Az központ megjegyzi, hogy az agrár-környezetgazdálkodási pályázat esetén területi anomáliákat szült az új kritériumrendszer, ami miatt egy második körben is meghirdették (az első 203 milliárd forintot követően) 40 milliárd forint keretösszeggel a pályázatot. Itt a hektáronkénti állatlétszám lett a legfontosabb kiválasztási szempont.
Mint írják, a beruházási pályázatok tekintetében a 2-5-szörös túljelentkezés a jellemző, s ezen arányoktól való eltérés problémákra utalhat. Ha ugyanis a túljelentkezés a kétszeres szintet sem éri el, az azt jelezheti, hogy a pályázat túl szigorú, míg az ötszörösnél is nagyobb érdeklődés túlzott engedékenységet sejtethet. A központ szerint a magas támogatási igény nem feltétlen jelenti a pályázók tömeges elutasítását. Hiszen a kistermelők a nagyokkal szembeni minél hangsúlyosabb támogatása emeli a sikeres pályázók arányát. Másrészről viszont ezt a rátát rontja, hogy egy kiíráson belül több célterület között is változik az igénylési arány, ugyanis a beruházási „zseb” minden esetben túlterheltebb, mint az energiahatékonysági zseb, utóbbi esetében azonban még a kiírt összeget sem érte el az igénylés.
A részletes elemzés és a várható pályázatok listája itt megtekinthető.
A vidékfejlesztési pályázatok elkészítéséhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is segítséget nyújt. A NAK több mint 200 pályázatíróval áll kapcsolatban, az ország teljes területén van aktív pályázatíró, akik a VP minden pályázati jogcímében tudnak segítséget nyújtani. További információkért Pályázati Tanácsadó Hálózat szakértőit lehet keresni!
(nak.hu)
Bankszámlaszám változás
Tisztelt Egyesületi Tagok!
Ezúton értesítjük önöket, hogy Egyesületünk bankszámlaszáma 2017. március 1-től megváltozik. A Savaria Takarékszövetkezetnél vezetett bankszámlaszámunk helyett ezen időponttól
a Rajkai Takaréknál vezetett 59500186 – 11122805 számú bankszámlára kérjük a
2017. évi (vagy az esetleges korábbi elmaradásokkal növelt) tagdíjat befizetni. A hamarosan kiírásra kerülő LEADER pályázatokról Munkaszervezetünk tájékoztató fórumokat szervez, melyek helyéről és időpontjáról a későbbiekben nyújtunk tájékoztatást!
Egyesületünk aktuális híreiről leggyorsabban facebook oldalunkról (https://www.facebook.com/S%C3%A1ghegy-Leader-Egyes%C3%BClet-110604785677890/) vagy honlapunkról (www.saghegyleader.hu) tájékozódhatnak!
SLE Munkaszervezet
- Pályázat -
Tisztelt Érdeklődő!
Megjelent a „Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése” című (VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 kódszámú) felhívás.
A támogatási kérelmek benyújtására 2017. április 28. naptól van lehetőség. Az első beadási szakasz 2017. május 29-ig tart.
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 12,64 milliárd Ft.
Támogatást igénylők köre (Mindkét célterület esetében):
- a. vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy;
- b. vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy.
A felhívás dokumentumai elérhetők az alábbi linken:
SLE munkaszervezet